Gazdaság / hvg
A „kisemberek” újra megmutatták, hogy van még kraft a csordaszellemben
A mémrészvény-jelenség 2024-ben is működik, de már nem úgy és nem annyira, mint 2021-ben. A kisbefektetők okosabbak lettek, nincs már annyi fölös pénz a rendszerben, magasabb a hozamkörnyezet, a nagybefektetők alkalmazkodtak. A shortolók viszont megint nagy érvágást szenvedtek el.
Babaváró: mi vár azokra, akiknél nem születik gyerek?
A Bankmonitor szakértői megvizsgálták, mire számíthatnak azok a házaspárok, akik 2019-ben felvették a babaváró hitelt, de az első 5 évben nem született gyermekük. A helyzet sokkoló!
A rendőrség lecsapott a calabriai maffiára, amely szinte az európai kokainpiacot ellenőrzi
Az olasz carabinierik több mint száz maffiatagot vettek őrizetbe Calabriában, ahol a 'Ndrangheta korlátlan úr, a klánok innen Európa szinte teljes kokainkereskedelmét kézben tartják.
Hogyan szüntette meg Lettország az orosz pénzmosást?
Egyetlen szervezet foglalkozik a pénzmosás elleni harccal, ez ellenőrzi azt is, hogy betartják-e a szankciókat Oroszországgal szemben, amely korábban a balti államot szívesen használta a piszkos pénzek tisztára mosására. A szervezet vezetője a brüsszeli Politicónak nyilatkozott.
Erősödik az amerikai nyomás a nyugati bankokra, hogy hagyják el Oroszországot
A washingtoni célkeresztben mindenekelőtt az osztrák Raiffeisen van, amely a legnagyobb a nyugati bankok közül, amelyek Putyin Ukrajna elleni agressziója – 2022 február 24. – után is Oroszországban maradtak, és ott szép profitot realizáltak, amelyből magas adót fizettek az orosz államnak.
Európai óriásbankokkal finanszírozná az uniós terveket Emmanuel Macron
A francia elnök szívesen látná, ha a nagy francia bankok átlépnék az uniós belső határokat, és olyan nagy pénzintézeteket hoznának létre, amelyek finanszírozhatnának közös európai terveket, és egyenlő vetélytársai lehetnének a nagy amerikai, kínai vagy japán bankoknak.
Két évi tiltakozás után győztek a civilek, nem épülhet akkumulátorgyár a győri kertvárosban
Dézsi Csaba András polgármester bejelentette, hogy a Győrszentiván melletti ipari park besorolása megváltozik, így "jelentős mértékben zavaró hatású" létesítmény nem épülhet rajta.
Havi 20 millió forintot fizetett a Fradi Sztankovicsnak, most 80 milliót kap érte
A Fradi szerb edzőjéért 200 ezer eurót fizetett a Szpartak Moszkva, Kubatov Gábor korábban arról beszélt, hogy Sztankovics kivásárlási ára négyhavi fizetésének felel meg.
Cristiano Ronaldo a világ legjobban kereső sportolója
A portugál focista közel 93 milliárd forintot keresett 2023-ban. A top 10-ben 5 focista is szerepel, közülük azonban csak egy játszik Európában.
Itt járt Hszi, már a szivattyús energiatározók helyét is kínai mérnökökkel keressük
Lantos Csaba energiaminiszter egy friss interjúban arról beszélt, az új kínai-magyar megállapodások között volt, amit ő maga írt alá. Megosztott néhány részletet a Kádár-kockák hamarosan induló felújítási programjáról is.
Az olcsó ruhák szentélyében jártunk: megnéztük Pozsonyban, mi vár ránk minket a Primarkban
Volt egyszer a tucatdivat, aztán jöttek annak mindenféle alfajai - most pedig vár ránk a világ legsemlegesebb márkája. Elmentünk a szlovák fővárosba bemelegíteni a nagy budapesti boltnyitás előtt.
Itt az első otthonfelújításitámogatás-kalkulátor, amivel azonnal ellenőrizhető a jogosultság!
2024. június 3-án indul az új otthonfelújítási program, amit óriási érdeklődés övez. Mivel a rendelkezésre álló 108 milliárd forintos keret várhatóan csak 20 ezer ingatlan korszerűsítésére lesz elég, mindenki igyekszik előre felkészülni, hogy minél hamarabb beadhassa majd az igénylését. A Bankmonitor elkészítette...
Továbbra is működik a kormány kényszerítése, a benzin és a dízel is olcsóbb nálunk, mint a szomszédoknál
Nagy Márton: megvédtük a családokat, letörtük a háborús üzemanyag-árakat.
A kormány hatalmas sikerként tálalja, pedig mélyponton vannak a csok-igénylések
Ha a második negyedévben kilőnek az igénylések, akkor talán elérhetjük a nagyon gyenge 2016-os, első féléves szintet - ha nem, akkor új negatív rekord születhet.
Megkezdődtek a kifizetések a Napenergia plusz programban
A nyertesek az elszámolható beruházási költségek kétharmadát kaphatják meg vissza nem térítendő támogatásként.
A magyarok 58 százaléka füllentett már szeretteinek a valós költéseiről
Másképp gondolkoznak a pénzről a fiatalok és az idősebbek – ez derül ki a Cofidis kutatásából, amelyben azt is vizsgálták, mit tanultak a gyerekek a szülőktől és mit adnának tovább.
Új, különleges százforintost ad ki az MNB
Száz éves a Magyar Nemzeti Bank, csütörtökön jön a különleges, 100 forintos érme. A hátlapja a megszokott, de előlapjára az MNB díszes címerét nyomták. Kétmillió példányban adják ki. Jön még rajta kívül 6000 darab 50 ezer forint névértékű ezüst emlékérme is.
Fejenként 1,9 millió forintot tartunk a magánnyugdíjpénztárakban, infláció feletti hozamnak is örülhetünk
Jelentősen nőtt a tagok száma, a befizetések mértéke, csúcson a megtakarítás összege, a hozam pedig felülmúlta az inflációt.
Kiderült, mennyi osztalékot fizet az OTP
Részvényenként 535,71 százalékkal számolnak, de többet fizetnek, mert a saját részvényekre eső részt elosztják a többiek között. Június 3-tól folyósítják.
Meglepően nagyot ugrott az építőanyagok forgalma áprilisban
Jelentősen nőtt áprilisban a tégla, a beton falazóelemek és a födémrendszerek forgalma tavalyhoz képest. A kereskedők meglepődtek, mert júniusra, az állami támogatási program elindulása utánra várták a forgalomnövekedést. A kedvező adatok mögött az állami programból kimaradók mozgolódása állhat
Mészáros Lőrinc 990 milliárddal a legvagyonosabb magyar, Tiborcz István belépett a 100 milliárdosok klubjába
Egyetlen év alatt 50 százalékkal bővült Mészáros Lőrinc vagyona, ai így vezeti a friss gazdaglistát. A miniszterelnök veje is nagyot ugrott előre azzal, hogy 30 milliárdot pakolt hozzá az eddig 70-éhez.
Marabu Féknyúz: Ez a pénz véres
Mostantól többmilliárdos alap segíti a fővárosi társasházak felújítását
A Karácsony Gergely által bejelentett fővárosi épületfelújítási alapot a kerületek segítségével és banki finanszírozással egészítik ki.
Milliárd fontos gazdasági fellendülést okoz Taylor Swift az Egyesült Királyságban
Az Eras turné 15 állomására az Egyesült Királyságban több, mint 1 millió rajongót várnak egy elemzés szerint.
Eldőlt: Szlovákia atomerőművet épít, a Roszatomot kizárják a versenyből
Egy akkora blokkot építenének a működő bohunicei erőmű telephelyén, mint a Paks II. A kivitelezőt nyílt közbeszerzésen választanák ki, az orosz Roszatom kizárásával. A tendert októberre kell előkészíteniük az illetékes minisztereknek.